SEVA

Ma eljártam a kórházba, hogy vért adjak. Kiderült, hogy nagyon ritka-vérű vagyok, B3 negatív. Ezért nagyon értékelték a cselekedetet.
Bevallom, életemben soha nem adtam vért mostanig. Nem is jöttem lázba soha attól a gondolattól, hogy tűt szúrjanak az ereimbe. De ma valahogy mégiscsak jött, hogy elmenjek vért adni. Volt nekem 6 liter belőle. Most 3 decivel kevesebb….igazán nem öl meg. Olyan sok jót kaptam és kapok folyamatosan az élettől, hogy úgy éreztem, ez a 3 dl vér csak egy parányi töredéke annak.
Itt Puttaparthiban, főleg az ashramon belül, nagyon elterjedt szokás a SEVA, ami nem jelent mást, mint adni anélkül, hogy valamiféle fizetséget várjunk cserében.
Sokan értik ezt, tudják, hogy nincs szükség arra, hogy bármit is kérjenek, mert a teremtés, a gondviselés maga, mindig tudja mire van leginkább szükségünk. Ugyanezt olvashatjuk a nagy könyvünkben is, de valahogy mégsem próbáljuk ki, mert nincs bizalmunk hozzá. Ezért folyamatosan árat szabunk mindennek. És csalódottak vagyunk, ha valamiért nem kapunk annyit, amennyit elvárunk. De ez így van rendjén: csalódnunk kell mindaddig, amíg az ébredés meg nem történik, mindaddig, amíg észre nem vesszük, hogy nincs értelme bármit is akarni, mert az akarat az élet ellensége. Nincs ahogy igaz, tartós boldogságot érezzünk, mert bizalmatlanságunkból kifolyólag nem akarunk nagyon összebarátkozni az élettel. Így nem adunk neki esélyt, hogy megnyilvánuljon általunk.
Javaslom, hogy akinek kedve van hozza, kicsit tűnődjön el a SEVA (selfless giving) jelentésén. Tudom, hogy vannak már sokan, akiknek már nem idegen a dolog. Tudják, érzik, miről szól a „seva”. De aki még nem próbálta, hanem csak filozofált a Szentírás útmutatói fölött, most végre ültesse gyakorlatba. Olvassál kevesebbet, és élj/tapasztalj többet.
Az okoskodás nem visz előre. Tudom, mert próbáltam. Sokáig okoskodtam, amíg rá nem jöttem, hogy az életet nem tudom átjátszani, de ha figyelmes vagyok, az élet jó kis okosságokat tár elém anélkül, hogy nekem erőlködnöm kelljen. Aki nagyon ragaszkodik az okoskodáshoz, az okoskodásában boldogtalanul, féligazságokat vallva fogja elhagyni ezt a földi létet. Aki meg legalább egyszer alkalmat ad az életnek a teremtés nagyszerűségének, hogy megnyilvánuljon az életében, az látni fogja, hogy fölösleges volt annyit számigálni, annyit cselezni, annyit politizálni, annyit tervezni, annyit okoskodni, annyit sakkozni, mert maga az élet, aminek mindannyian a teremtményei vagyunk, tetszik-nem tetszik, fölöttünk áll, és jobban tudja, hogy melyik a legokosabb lépés, mint a mi szürkeállományunk.

            Egyesek gyanakodnak, hogy vajon ki pénzeli az újságot, meg az ingyenes angol tanfolyamot, és hogy vajon milyen politikai érdek áll a háttérben. Hát igen…. Az okoskodók fejébe nem fér bele, hogy lehet adni önzetlenül, lehet szeretni az adást, hogy igazi élmény tud lenni az öröm látványa a másik arcán, aki kap anélkül, hogy azt kellene közben gondolja, hogy vajon mi lesz az ára. Sokaknak fogalmuk sincs mi lehet ez a jelenség, mert ezt nem lehet agyalással megérteni. Ennek megértéséhez élő szívre van szükség. Természetesen az sem fér a fejükbe az ilyeneknek, hogy az, aki képes önzetlenül, EGO nélkül adni, az folyamatosan megkap mindent az élettől, amire szüksége van anélkül, hogy bármit is kellene kérnie. Az újságot mostanig az önzetlen szeretet pénzelte: a család, a barátok meg a többiek, akikkel útközben találkozott a Szabad Gondolat. És ezt anélkül tették, hogy várjanak cserében valamit. Amit csinálunk, nem pénzért csináljuk, hanem azért, mert bennünk van, és ki kívánkozik belőlünk. Felelősséget próbálunk vállalni a bennünk levő gondolatokért, érzelmekért, hogy mások is bátorságot meríthessenek ahhoz, hogy kipróbálják önmagukat. Ezeket a gondolatokat azért kínáljuk, hogy mások is végre kimondják azt, ami bennük van, hogy ne okozzanak maguknak halálos daganatokat a szorongással, a stresszel, a kettősséggel ami a külső és belső életük között van, hogy vidáman, őszinte mosollyal az arcukon, beteljesülten hagyják el ezt a földi létet, ha eljön majd az idő, nem pedig fájdalomtól eltorzult arccal, büdösen, nyomorultan, kínszenvedések között.
            Nehéz megérteni. Értem és tudom, hogy ez már magas a szürkeállománynak. Ezért nem is haragszom a szkeptikusokra, a gyanakvókra, azokra, akik az ördögöt látják bennem meg az olyanokban, akik hasonló módon élnek és gondolkodnak. Még emlékszem jól én is, hogy honnét jöttem. Az embernek döntenie kell. Vagy háttérbe szorítja a számtant és elkezdi keresni az isteni ént, vagy marad a számtannal, földhöz ragadva, és szenved addig, amíg végül rá nem jön, hogy a szürkeállomány kudarcot vall egy bizonyos szint fölött. Elmondhatom, hogy nagyon szerettem a matekot, meg a logikát és jó is voltam benne. De megtapasztaltam, hogy van valami az agy felső határai fölött, és most az beszél belőlem. Ezek a szavak sem az enyémek. Én csak alázatos eszköze vagyok ezeknek a gondolatoknak. Hagyom, hogy csak úgy kijöjjenek, meleg ágyást találjanak, elültetődjenek, kinőjenek, virágot hajtsanak, és gyümölcsözzenek. Ennyi csak az én szerepem az egészben.
            Az egész ashram, az egész Puttaparthi erről szól: világunk egyik legmodernebb kórháza van itt, a világ legjobb szakemberei dolgoznak itt önkéntesen. Idejönnek minden évben és egy időt itt töltenek önzetlen, szeretetteljes munkával, hogy a kórházi kezelés itt Puttaparthiban mindenkinek teljesen ingyenes legyen. A kórház teljesen ingyen épült, az iskolák teljesen ingyen épültek. Ezt nekünk, európaiaknak nehéz felfogni, megérteni. Túl bele vagyunk süllyedve a logikus, modern anyagias gondolkodás iszapjába.
            Sai Baba egy hétköznapi emberkének pénzt adott, hogy belekezdhessen a vállalkozásába. Az illető vállalkozása kivirágzott, nagyon-nagyon sok pénzt hozott neki.
Visszament a tanítóhoz és azt mondta neki: nagyon meggazdagodtam a tőled kapott kis tőkéből és az áldásodból, szeretnék valamit visszaadni belőle.
Erre azt mondja Baba, nekem nem kell semmi, megvan mindenem. De ha adni akarsz, hát építs egy szép iskolát…., és fel is épült egy csodálatos zeneiskola.
Nehéz ugye? Politika, cselszövés, összeesküvés van mögötte! Ez lehetetlen! Hát persze, hogy az! Hogy is lehetne lehetséges annak a kőfalak közé zárt elmének? Mi csak abban hiszünk, amit megtapintunk, amit látunk, amit hallunk. Semmi másban. De a teremtés csodája megtörtént velünk. Mi ahhoz kicsik vagyunk, hogy teremtsünk, de muszáj elfogadnunk azt, hogy létezünk, mert tapinthatóak, érzékelhetőek vagyunk. A szagunk menni kezd, ha sokáig nem mosdunk. Olyanok vagyunk, mint a hálátlan gyerek, akit a szülei szeretettel felnevelnek, ő meg rájuk gyújtja a házat, mert nem ért valamit. Hát persze, hogy nem ért valamit. Nem ért ő sok mindent! De ideje már észrevenni, hogy korlátaink vannak. Nem érthetünk mindent, sőt meg sem érdemeljük, hogy értsünk mindent. A sok megértéssel az sem lenne, mit kezdjünk, ha hirtelen ránk zúdulna. Ezért kapjuk csak kisebb adagokban ki-ki a maga mércéjével, hogy ne forduljon ellenünk. De, az a tény, hogy nem értünk sok mindent, még nem jelenti azt, hogy az a sok minden nem is létezik. Mindenki megtapasztalhatta eddigi életében, hogy olyan dolgoknak volt tanúja, amelyeket annak idején el sem tudott volna képzelni. Elég, ha veszel egy néhány fizika órát, ahhoz, hogy rájöjj, hogy milyen sok minden létezik, amit korábban el sem tudtál volna képzelni.
Jól mondja a székely: az Isten az ember tévedését megbocsátja, de a makacs bunkóságát nem. Amondó vagyok, hogy próbáljunk meg egyszerűen csak tévedni anélkül, hogy bunkók is legyünk egyben, és máris kicsivel szebb lesz a világ, amelyben élünk.

Autostoppal a Fold Korul